A pénzről Bevezető

Azt mindenki tudja, hogy a legtöbb esetben pénzért vásároljuk meg a mindennapi élethez szükséges dolgokat, mint például az élelmiszer, ruhák, bérletek, de pénzzel fizetünk a rezsiért, az autónk fenntartásáért és szinte minden szolgáltatásért. De mi is a pénz és hogyan lett értéke?

Alapfogalma

Pénznek nevezzük azokat a meghatározott értékkel bíró tárgyakat, amelyek a kereskedelmi forgalomban rövidebb-hosszabb ideig állandó fizetési eszközként használatosak, és amelyek átadásával vásárolni, illetve adósságot törleszteni lehet.

Története

Történelem tanulmányaink során sokat tanultunk már a fizetőeszközökről, még, ha így szó szerint nem is emlékszünk rá.

Már az őskorban megjelent egy forma „fizetési forma”, mint olyan, viszont ekkor az emberek még cserekereskedelem formájában szerezték be a szükséges dolgokat, illetve váltak meg a számukra felesleges dolgoktól.

A mai értelemben vett pénz tényleges elődje az ókorra vezethető vissza, az első pénzérmét Lüdia területén adták ki. Később, a középkorban a királyok nemesfémekből verettetek pénzeket, majd a gazdaságosság miatt átálltak a kevert fémpénz verésre.

Maga a pénz három funkciót tölt be:

  • fizetőeszköz
  • elszámolási egység
  • értékmegőrzés

A forintról

A magyar forint fiatalabb, mint gondolnád! 1946-ban vezették be A forintot, mint új fizetőeszközt. Erre a II. világháború utáni hiperinfláció miatt volt szükség, ugyanis az előző fizetőeszköz, a pengő értéke 1945-ben összeomlott.

Érdekesség: a papírpénz átlagos éllettartama 4-5 év, ezután a Magyar Nemzeti Bank bevonja, majd bedarálja az elhasználódott bankjegyeket.

A Magyar Forint címletei Fémpénz

A forintról

A Magyar Forint címletei Papírpénz

A forintról

Euró címletei